| |     latinica | english  
Főoldal
Budapesten tartották Szerbia és Magyarország kormányzati csúcstalálkozóját 2018.02.08-09.

Budapesten tartották meg 2018. február 8-án és 9-én Szerbia Köztársaság és Magyarország kormányainak negyedik együttes ülését, Ana Brnabić és Orbán Viktor kormányfők vezetésével.
A kormányzati csúcstalálkozó előtt a szakminiszterek számos kétoldalú találkozójára került sor, amelyeken olyan konkrét támákat vitattak meg, amelyek mindkét fél számára fontosak, a két kormányfő, Ana Brnabić és Orbán Viktor pedig külön megbeszélést folytatott.
A kormányzati csúcstalálkozó, amelyen mindkét oldalról szinte valamennyi miniszter részt vett, megerősítette a két kormány közötti kifejezetten jó és baráti kapcsolatokat, mindkét fél készségét a kapcsolatok további bővítésére és fejlesztésére, Magyarország aktív támogatásának folytatását Szerbia EU-csatlakozási folyamatában, valamint a gazdasági együttműködés fejlesztésére való elszántságot, amellyel kapcsolatban külön jelentős, hogy mindkét fél kifejezte készségét, hogy Magyarország és Szerbia gazdasági együttműködése kiterjedjen Szerbia területének egészére. Külön hangsúlyt kapott Szerbia és Magyarország infrastrukturális és kommunikációs, továbbá közlekedési összeköttetéseinek megteremtése. A csúcstalálkozó keretében 10 megállapodás aláírására került sor, amelyek különböző területekre vonatkoztak, az infrastruktúrától, mezőgazdaságtól és katonai együttműködéstől kezdve a kulturális és oktatási együttműködés programjainak folytatásáig.
Mindkét fél úgy értékelte, hogy a két ország a területén élő kölcsönös kisebbségeinek érdekében rendkívül sokat tesz, és ez jelentős előrelépés ezen kisebbségek jogainak biztosításában és a kulturális jellegzetességeik és érdekeik akadálytalan kifejeződésének biztosításában.
A kormányzati csúcstalálkozó keretében egy üzleti fórumot is tartottak, azon belül pedig egy energetikai fórumot, amelyen Ana Brnabić és Orbán Viktor kormányfők is beszédet mondtak.
A látogatás végén Ana Brnabićot, Szerbia Köztársaság kormányfőjét udvariassági látogatáson fogadta Magyarország elnöke, Áder János is.


Nyomtatható változat
Hírek
Emlékakadémia az Emlékezés Napja, a koszovói és metóhiai szerbek 2004 március 17-ei pogromjának évfordulója alkalmából - 2024. 03.17.
Az energetikai stabilitás kulcsa a regionális együttműködés - 2024.03.12.
Vajdasági est Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetségén – 2024.02.24.
Aleksandar Lončarević ügyvivőt a Đorđe Stratimirović érdemkereszttel tüntették - 2024.02.18.
Kitűnő védelmi együttműködés Szerbia és Magyarország között - 2024.01.26.
Budapestre látogatott Đorđe Milićević szerb diaszpóra-ügyi miniszter - 2023.11.30.
Vladimir Orlić, Szerbia Köztársaság Népképviselőházának elnöke a Délkelet-európai országok parlamenti elnökeinek 11. konferenciáján - 2023.11.17.
Megnyílt a Milić od Mačve visszatérése című kiállítás – 2023.10.05.
Megnyitották a Szerb Napok rendezvénysorozatot – A szerb kultúra hónapja Magyarországon – 2023.10.01.
Magyar állami kitüntetésben részesült Ivan Todorov, Szerbia Köztársaság budapesti nagykövete - 2023.09.25.
Ivan Todorovot, Szerbia budapesti nagykövetét kitüntették a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye I. Osztályú Érdemrendjével - 2023.09.21.
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke magyarországi látogatáson – 2023. augusztus 20.
A Szerb-Magyar Stratégiai Együttműködési Tanács első ülése - 2023.06.20.
Szerbia és Magyarország a kapcsolatok erősítése érdekében aláírt több együttműködési megállapodást - 2023.06.20.
Dačić és Szijjártó találkozója - 2023.05.10.
Értesítés: Részvétkönyv Szerbia budapesti Nagykövetségén - 2023.05.04.
Megemlékezés az 1999-es NATO-agresszió áldozatainak Emléknapján – 2023.03.24.
Dačić: Politikai megállapodást a nyílt kérdésekre - 2023.01.10.
Ivica Dačić: Az utóbbi tíz évben Szerbia és Magyarország kapcsolatai a legmagasabb szinten - 2023. 01.10.
Aleksandar Vučić szerb államfő munkalátogatása Magyarországon - 2022.12.15.
Szerbia, Magyarország és Ausztria második trilaterális csúcstalálkozója - Belgrád, 2022. november 16.
Nikola Selaković szerb külügyminiszter beszéde az ENSZ BT ülésén az UNMIK munkájáról szóló jelentés kapcsán - 2022.10.18.
Szerbia, Ausztria és Magyarország miniszterei a migrációról és az energiabiztonságról - 2022.10.06.
Vučić államfő Magyarország, Szerbia és Ausztria budapesti hármas csúcstalálkozóján – 2022.10.03.
Selaković: Sokrétű diplomáciai tevékenység New York-ban, népszerűsítettük a politikánkat – 2022.09.24.
Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök beszéde az ENSZ Közgyűlése 77. ülésszakán – 2022.09.22.
Aleksandar Vučić államfő találkozója Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel – Belgrád, 2022.09.16.
Magyarország nagykövetének búcsúlátogatása a szerb államfőnél – Belgrád, 2022.09.16.
Szerbia és Magyarország együttműködése elérte a történelmi legmagasabb szintet – Belgrád, 2022.09.09.
A magyar államfő hivatalos látogatása Szerbiában – 2022.09.09.
Porfirije szerb ortodox pátriárka magyarországi látogatása – 2022.09.06.
Vučić államfő elnökölt a Nyitott Balkán elnevezésű kezdeményezés belgrádi csúcstalálkozóján – 2022. 09.02.
Selaković: Kölcsönös támogatás és őszinte barátság Szerbia és Magyarország kapcsolatában – Belgrád, 2022.09.02.
Szerbia és Magyarország viszonyai újabbkori történelmünk során most a legjobbak – 2022. augusztus 10.
Telefonbeszélgetés a magyar kormányfővel – Belgrád, 2022. július 26.
Aláírták a Szerbia számára szükséges gáz magyarországi tározókban történő tárolásáról szóló szerződést – 2022. június 10.
Aleksandar Vučić, Szerbia Köztársaság elnöke és Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter belgrádi találkozója – 2022. június 10.
Selaković szerb külügyminiszter gratulált Szijjártó Péternek újbóli megválasztása alkalmbából – 2022. május 25.
Vučić államfő jelen volt a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár ünnepélyes megnyitóján – 2022. május 21.
A KOLO szerb néptánc együttes fellépése Budapesten - 2022. május 21.
Aleksandar Vučić gratulált Magyarország Kormánya elnökének újbóli megválasztása alkalmából – 2022. május 16.
Selaković: Magyarország Szerbia egyik kulcsfontosságú partnere – 2022. május 16.
Igaz barátság, konkrét eredmények Szerbia és Magyarország együttműködésében – 2022. április 6.
Nikola Selaković részvéttávirata a Mindszentnél történt közlekedési szerencsétlenség alkalmából – 2022. április 5.
Selaković külügyminiszter beszélgetést folytatott a magyar diplomácia vezetőjével – 2022.04.04.
Vučić államfő részt vett a Belgrád-Budapest vasútvonal Belgrád-Újvidék közötti szakaszának ünnepélyes átadásán - 2022. március 19.
A magyar Országgyűlés köztársasági elnökké választotta Novák Katalint – 2022. 03.10.
Selaković és Szijjártó: a szerb-magyar kapcsolatok történelmében a legfényesebb időszaknak vagyunk tanúi – 2022. február 7.
Nikola Selaković: Szerbia és Magyarország két testvéri állam - 2021. november 25.
Aleksandar Vučić államfő részt vett a Belgrád-Budapest gyorsvasút Újvidék-Kelebia közötti szakaszának alapkőletételén – 2021. 11.22.
Aleksandar Vučić megbeszélése a magyar nagykövettel – Belgrád, 2021.11.17.
Memorandum szerb és magyar gazdasági kamarák együttműködéséről – Budapest, 2021. november 12.
Szoros és baráti kapcsolatok Szerbia és Magyarország között – 2021. szeptember 23.
Ivan Todorov és dr. Ballester-Bólya Boglárka megbeszélése a magyar Igazságügyi Minisztériumban – Budapest, 2021.09.03.
Magyarország szorgalmazza Szerbia felvételét az Európai Unióba, együtt védjük meg Európát - Aláírták a két ország stratégiai partnerségéről szóló megállapodást – Budapest, 2021. 09.08.
Sonja Šarić szerb operaénekes a budapesti IV. Marton Éva Nemzetközi énekverseny első díjasa és övé a közönség díja is – Budapest, 2021. szeptember 5.
Vučić elnök a Bledi Stratégiai Fórumon, 2021.09.01.
Jadranka Joksimović: Fontos látogatás volt, Magyarország őszinte barátunk, Budapest, 2021.08.25.
Jadranka Joksimović a magyar igazságügyi miniszter asszonnyal, Budapest, 2021.08.25.
Jadranka Joksimović: Magyarország erős EU-t akar, Szijjártó: Nincs erős EU Szerbia nélkül, Budapest, 2021. 08.25.
Megemlékezés Budapesten a nándorfehérvári győzelem évfordulóján – 2021. július 22.
A magyar miniszterelnök szerbiai munkalátogatáson – 2021. július 8.
Aleksandar Vučić, Szerbia Köztársaság elnöke találkozott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel – Belgrád, 2021. 06.04.
Magyarország érdekelt a Szerbiával történő stratégiai partnerség kiépítésében – Belgrád, 2021. 06. 03.
Selaković külügyminiszter bemutatta az "eKonzulat" elnevezésű új szolgáltatást, 2021. május 20.
Dr. Ivan Todorov nagykövet látogatása dr. Kásler Miklósnál, az emberi erőforrások miniszterénél – 2021. április 29.
TÁJÉKOZTATÓ A KORONA VÍRUS ELLENI VÉDŐOLTÁSOK BEADÁSÁNAK MENETÉRŐL – 2021. 04.23.
Vučić államfő video-linken az IMF delegációjának a képviselőivel tárgyalt – 2021. április 21.
A WHO megdicsérte a szerbiai immunizációs folyamatot – 2021. 04. 19.
Selaković: Pristina folytatja a szerb nép elleni gyűlöletkampányát – 2021. április 13.
Megemlékezés a NATO agresszió áldozatainak tiszteletére - 2021. március 24.
Megemlékezés a Koszovó és Metóhiában 2004. március 17-én történt Márciusi pogrom emléknapján
Nikola Selaković: Történelmi csúcson Szerbia és Magyarország kapcsolatai – 2021. március 16.
Selaković: a mindennemű bűnözés elleni harc a Szerb Kormány prioritása – 2021. március 8.
Korona vírus elleni oltás Szerbiában – (Frissítve:2021. március 19.)
Porfirij zágráb-ljubljanai érseket választották a Szerb Pravoszláv Egyház új pátriárkájává – 2021. február 19.
Új segélycsomag a gazdaságnak és a lakosságnak – 2021.02.17.
Vakcináció Szerbiában – (Frissítve: 2021.03.19.)
Gyertyaszentelő - Szerbia Köztársaság államiságának napja
Bank account for Consular and visa payments
Részvétköny Őszentsége Irinej pátriárka, a Szerb Pravoszláv Egyház feje, peći érsek, belgrádi-karlováci metropolita halála alkalmából
FONTOS ÉRTESÍTÉS, 17.03.2020.
SZERBIA KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK AJÁNLÁSA A KÜLFÖLDÖN TARTÓZKODÓ HAZAI ÁLLAMPOLGÁROK RÉSZÉRE, 2020.03.17.
TÁJÉKOZTATÓ SZERBIA KÖZTÁRSASÁG BUDAPESTI KONZULÁTUSÁNAK A MUNKAIDEJÉRŐL, 2020. 03.16.
Értesítés a külföldön élő választópolgárok számára a szerbiai parlamenti képviselők megválasztására vonatkozó választói joguk érvényesítéséről, 2020. 03. 05.
Ünnepi fogadás Szerbia Köztársaság államiságának napja alkalmából Szerbia Budapesti Nagykövetségében 2020.02.17.
Szerbia Kormánya segítséget nyújt a magyarországi szerbek számára fontos projektumok megvalósításához, 2020.02.12.
A szerb Nemzeti Oktatási Tanács tagjai Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetségében, 2020.02.05.
Megérkeztek Aleksandar Vučić szerb államfő ajándék könyvcsomagjai a budapesti Nikola Tesla szerb oktatási központba, 2020.01.24.
Fogadás Szerbia női és férfi vízilabda válogatottjának a tiszteletére Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetségében, 2020.01.20.
Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetségének munkaideje a katolikus karácsonyi ünnepek ideje alatt, 2019.12.18.
A nagykövetségi helyiségek festésére vonatkozó szerződés odaítéléséről szóló határozat, 2019.11.18.
Pályázati dokumentáció, 2019.11.13
Felhívás ajánlattevésre a nagykövetség helyiségeinek és a konzulátusi házmesteri lakásnak a festésére, 2019. 11. 13.
Szerbia Katonaságának vezérkari főnöke Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetségében, 2019. 11.07.
Az Örmény Köztársaság állampolgárai vízum nélkül utazhatnak Szerbiába, 2019.11.02.
A Mindent Szerbia Sportjáért elnevezésű társulás küldöttsége Őexcellenciája Ivan Todorov nagykövetnél, 2019. október 17.
Aleksandar Vučić, Szerbia Köztársaság elnöke Budapesten 2019. szeptember 4-én és 5-én
Kezdeményezés Szerbia Köztársaságnak az UNESCO Végrehajtó Tanácsában történő újraválasztására
Művészek Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetségében, 2019.07.05.
Aleksandar Antić bányászati és energitikai miniszter Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetségében, 2019. 06. 14.
A Katonai Akadémia növendékei és a Kozara hadihajó legénysége Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetségében, 2019.06.05.
Őszentsége Irinej, a Szerb Pravoszláv Egyház pátriárkája látogatást tett Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetségén, 2019.05.25.
Dejan Tomašević, a FIBA Európa elnökjelöltje Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetségében, 2019. 04. 16.
Megemlékezés a Jugoszlávia elleni NATO bombázás 20. évfordulójáról, 2019.03.26.
Pályázat a régió-beli és a diaszpórában élő szerbek projekjeinek társfinanszírozására, 2019.03.21.
Mórahalom küldöttsége Szerbia Nagykövetségében Budapesten, 2019.02.28.
Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetségébe látogatott Jadranka Joksimović, 2019. február 26.
Vajdasági Est Szerbia Köztársaság Budapesti Nagykövetségén, 2019. február 22.
Ünnepi fogadás Szerbia Nagykövetségében Budapesten Szerbia Köztársaság államiságának és katonaságának napja alkalmából, 2019.02.18.
Szerbia Köztársaság megszüntette a vízumkötelezettséget a Saint Kitts és Nevis Föderáció és a Palaui Köztársaság állampolgárai számára, 2019.02.07.
Értesítés a munkaszüneti napokról, 2018.12.28.
Őexcellenciája Ivan Todorov átadta megbízólevelét Őexcellenciája Áder János köztársasági elnöknek (2018.12.17.)
Határozat a szerződés odaítéléséről
Felújítási munkálatok a Nagykövetségen - Pályázati felhívás
Felújítási munkálatok a Nagykövetségen - Pályázati dokumentáció
Szerbia Nagykövetsége a budapesti Diplomata Vásáron, 2018.12.05.
Emlékeztető azon szerb állampolgárok számára, akik a JSZSZK volt tagköztársaságaiban kiadott anyakönyvi kivonatokkal rendelkeznek: jegyeztessék be magukat Szerbia Köztársaság születési anyakönyveibe!, 2018.11.19.
Értesítés: Szerbia budapesti nagykövetségén november 12-e munkaszüneti nap, 2018.11.7.
Megszünt a vízummentesség az Iráni Iszlám Köztársaság magánútlevéllel rendelkező állapolgárai számára a Szerbia Köztársaságba való belépéskor, 2018.10.11.
Szerbia Köztársaság budapesti nagykövetségén ünnepélyesen befejeződött a Szerb Kultúra Hónapja, 2018.10.05.
Nemzeti Vágta, 2018.09.16.
Szerb-magyar idegenforgalmi fórum Szerbia budapesti Nagykövetségén, 2018.09.14.
Budapesten ünnepélyesen megnyitották a Szerb Kultúra Hónapját, 2018.09.07.
Szerb-magyar üzleti fórum Szerbia Köztársaság Nagykövetségén, 2018.06.07
A nyugat-szerbiai idegenforgalmi régió bemutatkozása a nagykövetségen, 2018.04.18.
Fogadás Szerbia Államiságának napja és a Hadsereg napja alkalmából, 2018.02.14
Budapesten tartották Szerbia és Magyarország kormányzati csúcstalálkozóját 2018.02.08-09.
A Vajdasági Gazdasági Kamara és a Pécs-Baranyai Kerekedelmi és Iparkamara együttműködési megállapodást írt alá, 2018.01.31.
Véget ért a Szerb Kultúra Hónapja Magyarországon, 2017.10.06.
A nagykövetség a Vágta Korzón, 2017.09.16-17.
Konferencia a hajós turizmusról, 2017.09.15.
Szerb-magyar üzleti és idegenforgalmi fórum Szerbia nagykövetségén, 2017.09.15.
Aleksandar Vučić, Szerbia és Áder János, Magyarország elnökének találkozója, 2017.01.09.
Megkezdődött a Szerb Kultúra Hónapja Magyarországon, 2017.09.08.
Magyar-szerb turisztikai üzleti fórumot tartottak Szegeden, 2017.09.01.
Szerb-magyar üzleti fórum a nagykövetségen, 2017.03.04.
Nagykövetségi fogadás Szerbia Államiságának napja és a Hadsereg napja alkalmából, 2017.02.14
Megállapodás vízumkötelezettség kölcsönös megszüntetéséről a magánútlevéllel rendelkezők számára Szerbia Köztársaság és a Kínai Népköztarsaság kormányai között, 2016.12.30.
Közös szerb-magyar kormányülés Nišben, 2016.11.20-21.
A Szerb Kultúra Hónapjának zárórendezvénye a Nagykövetségen, 2016.10.10.
Ivica Dačić, Szerbia első miniszterelnök-helyettesének és külügyminiszterének hivatalos magyarországi látogatása, 2016.10.02-03.
A Szerb Kultúra Hónapja Magyarországon: Verica Rakočević divatbemutatója a Nagykövetségen, 2016.09.30.
Megkezdődött a Szerb Kultúra Hónapja Magyarországon, 2016.09.10.
Magyarország kormányfője belgrádi látogatáson, 2016.09.05.
Jadranka Joksimović hivatalos magyarországi látogatáson, 2016.08.31.
Szabadkán tartották Szerbia és Magyarország kormányközi kisebbségi vegyes bizottságának 5. ülését, 2016.04.04.
Aleksandar Vulin miniszter budapesti látogatása, 2016.03.19.
Budapesten tartották a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság ülését, 2016.03.17-18.
Nagykövetségi fogadás Szerbia Államiságának napja és a Hadsereg napja alkalmából, 2016.02.18.
Maja Gojković, Szerbia Népképviselőháza elnökének hivatalos magyarországi látogatása, 19.11.2015.
A Szerb Kultúra Hónapjának zárórendezvénye Budapesten, 2015.10.15.
Aleksandar Vučić, Szerbia kormányfőjének hivatalos budapesti látogatása, és a szerb és a magyar kormány együttes ülése, 2015.07.1.
A Népképviselőház külügyi bizottsága küldöttségének látogatása az Országgyűlésben, 2015.05.4-5.
A diaszpórában és a régióban éló szerbek bizottságának elnöke látogatóban a Szerb Országos Önkormányzatban, 2015.05.04.
Az új szerb ortodox templom felszentelése és a Szerb Pravoszláv Egyház Múzeumának megnyitója Pécsett, 2015.05.03.
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke hivatalos szerbiai látogatáson, 2015.04.16-17.
Dačić miniszter a Közép- és Délkelet-Európa energiabiztonságáról szervezett miniszteri találkozón, 2015.04.07.
Tizenegy év telt el a szerbek elleni 2004 márciusi etnikai indíttatású erőszak óta
Szerbia a budapesti Utazás 2015 Kiállításon , 2015.02.28.
Nagykövetségi fogadás Szerbia Államiságának napja és a Hadsereg napja alkalmából, 2015.02.18.
Dačić miniszter hivatalos budapesti látogatáson, 2015.02.11.
Dačić miniszter meglátogatta a Duna Bizottság budapesti székhelyét, 2015.02.11.
Magas szintű védelmi együttműködés Szerbia és Magyarország között, 2015.01.22.
Szerbia és Magyarország közös mezőgazdasági szakértői csoportokat alakítanak, 2015.01.20.
Szerbia és Magyarország kapcsolatai a legmagasabb szinten, 2015.01.14.
Az év végéig megkezdődik a Belgrád-Budapest közötti vasútvonal korszerűsítése, 2015.01.14.
Szerbia és Magyarroszág kapcsolatai az eddigi legmagasabb szinten, 2014.11.21.
Belgrádban tartották a Magyar-szerb gazdasági vegyesbizottság VII. ülését, 2014.11.20.
Vučić miniszterelnök találkozója Szijjártó miniszterrel Belgrádban, 2014.11.20.
Nikolić elnök Magyarország külügyminiszterével tárgyalt, 2014.11.20.
TÁJÉKOZTATÁS A SZERBIÁBA VALÓ BEUTAZÁSHOZ VÍZUMKÖTELES HARMADIK ORSZÁGOK ÁLLAMPOLGÁRAIRA VONATKOZÓ VÍZUMRENDSZER-KÖNNYÍTÉSRŐL
Emlékmű megszentelése a lerombolt Szt. Dimitrije-templom helyén, Budán 2014.11.08.
Vulin miniszter budapesti tárgyalása, 2014.10.29.
A Szerb Kultúra Hónapjának zárórendezvénye Szerbia budapesti nagykövetségén, 2014.10.10.
Biljana Tipsarević divatbemutatója a Nagykövetségen 2014.10.06.
A Népképviselőház elnöke nemzetközi konferencián Budapesten, 2014.10.03.
A Szerb Kultúra Hónapja Magyarországon 2014.09.12.
Szerbia Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztériumának ösztöndíj-pályázata a 2014/2015-ös tanévben a Szerbia a régió szerbjeiért projektum keretében
A szerb és a magyar kormány első együttes ülése Belgrádban, 2014.07.01.
Nikolić köztársasági elnök találkozója Magyarország miniszterelnökével, 2014.07.01.
Magyarország segítsége jelentős a csatlakozási tárgyalások során 2014.07.01.
Vanja Udovičić, Szerbia ifjúságügyi és sportminisztere és Simicskó István, sportért felelős magyar államtitkár bilaterális megbeszélése, 2014.06.18.
Kiállítás a római császárok szerbiai útjairól Budapesten 2014.03.27.
Megemlékezés a koszovói pogrom 10. évfordulójáról Budapesten, 2014.03.20.
Fogadás Szerbia államiságának napja és a Hadsereg napja alkalmából, 2014.02.14.
Szakmai gyakorlat Szerbia Külügyminisztériumában 2013.12.18.
Szociális biztonsági egyezmény alaáírása 2013.11.29.
A Nagykövetség a Diplomata Vásáron 2013. 11. 24.
Mrkić miniszter igen elégedett a budapesti találkozó eredményeivel 2013.10.31.
A V4 és a Nyugat-Balkán országainak együttműködése 2013.10.31.
Véget ért a Szerb Kultúra Hónapja Magyarországon 2013.10.14.
Szerbia Népképviselőházának elnöke találkozott a magyar Országgyűlés elnökével és a külügyminiszterrel 09.10.2013.
Nebojša Stefanović a nyugat-balkáni parlamentek házelnökeinek konferenciáján 08.10.2013.
Szerbia népképviselőházi elnökének találkozója Magyarország elnökével, 07.10.2013.
Magyarország támogatja Szerbia EU-integráciáját 2013.10.07.
Áder János magyar köztársasági elnök látogatása Szerbiában 2013.05.25-26.
Szerbia új nagykövete átadta a megbízólevelét Áder Jánosnak, Magyarország elnökének 2013.05.13.
Hírarchívum